NX magyarországi felhasználói blog

NX Magyarországi felhasználói blog

Siemens NX hírek, érdekességek

NX történelem 3

NX történelem 3. – Út a Siemens-ig

2004-ben jelent meg az első, csak NX néven forgalmazott verzió, amely már a Unigraphics NX és I-deas NX közös rendszere lett. Nem hagyta cserben a UGS egyik szoftver felhasználóit sem, mivel korábbi ígéretüknek megfelelően közös rendszert hoztak létre NX néven, amely mind a két szoftver adatait modell történettel együtt képes volt megnyitni, kezelni, beolvasni. Az első csak NX verzió így az NX3 lett 2004-ben.

NX történelem
NX3 megmunkálási környezete

Majd teltek az évek, jöttek sorra az NX verziók, mindegyikben rengeteg újdonság CAD, CAM és CAE területén. Az összes korábbi rendszerekben lévő funkcionalitás szép lassan átvándorolt az NX-be úgy, hogy azokat a funkciókat közben kicsit felturbozták, még hatékonyabban lehetett használni őket.

NX4 modellezés

Aztán 2007-ben jött a nagy hír, hogy a UGS-t felvásárolta a Siemens, létrehozva ezzel egy új céget, Siemens PLM Software néven. Ettől kezdve a fejlődés töretlen lett, minden új NX verzióban rengeteg új technológia jelent meg.

Szinkronmodellezési technológia
Szinkronmodellezési technológia

Az első ilyen nagy durranás az NX szinkronmodellezési technológiája volt, amelynek lényege röviden, hogy teljesen mindegy milyen CAD rendszerben készült a modellünk, azt a szinkronmodellezési technológia használatával alakítani, módosítani tudjuk, mivel az NX a kapott modell topológiáját vizsgálja meg, megkeresi, hogy mi volt az eredeti modellen lekerekítés, letörés, oldalferdeség, kihúzás stb. vagy valamilyen szimmetria elem.

NX5 újdonságok
Szinkronmodellezési technológia az NX-ben

NX5 videók

NX6 videók

NX7 videók

Korábbi NX történelem cikkek.